2009. október 23., péntek

Egy falat Spanyolország

Tapasozós csapatok, előre!
A Pata Negraban az a jó, hogy felettébb kalandos egy hely. Kalandos odajutnia a pesti Kálvin téri metróépítés végeérhetelen buckáin keresztül. És kalandos enni is, mert pl. emelje fel a kezét, aki habozás nélkül rávágja, mi is az a champińones a las finas hierbas (eláruljuk persze: vaslapon sült gomba, fokhagymával és zöldfűszerekkel).

A tapas, magyarul tán a falatka még a dolgot legjobban leíró kifejezés, népszerű kocsmai, vendéglői műfaj Spanyolországban. Miközben az ember mindenféle jókat iszogat és kvaterkázik közben, csak megkíván valami harapnivalót is. Ekkor következnek ezek a kis adagú, nagyon sokféle csodák. Kolbászkák, halak, sajtok, kagylók, babok és a többi, hosszú sorban.

A rutinos tapasozók kisebb csapatokba szerveződnek. Mindenki rendel magának három-négyféle dolgot, persze mindenki szigorúan mást. És aztán lehet csereberélni ügyesen, mondjuk egy falat fokhagymás spenótos tejszínes serrano sonkáért adunk két harapásnyi kakukfüves sertésoldalast. Ráfizetésként még esetleg egy vaslapon sült kacsamell szeletek sült almával, balzsamecettel. És így tovább, a tökéletes jóllakásig.

A Pata negra nagy előnye, a sokféle íz ravasz harmóniája, a válogatás öröme. Nem beszélve arról a boldogságról, amikor felismered, hogy jé ez az a szívkagyló fokhagymával, vajjal és fehérborral, amit még akkor pótrendeltél, mikor azt hitted, mégsem lesz elég három tányérkányi tapas, kell az a negyedik. Azért nem marad meg ez sem.

Spanyolországban persze más a dolog, mert ott tisztes ember, egyszerűbb helyekre jár és nem viszonylag elegáns vendéglőkbe, az ilyesmikért. De ne bánkódjunk nagyon, mert jó ez így. Kaphatunk szakszerű magyarázatot, hogy mi micsoda. A konyhában minden frissen és gyorsan készül. Az alapanyagok pedig igazán igényesek. Az árak nem szaladtak különösebben el, egy egy tányérka nagyjából 500-800 forint között van, persze a különleges tengeri herkentyűk valamivel drágábbak.

Nem rossz a hangulat sem, enni is lehet, beszélgetni is, no és persze egy la Gitana-t, egy száraz sherryt legurítani, csak a gyomor kedvéért.



Pata Negra, Budapest, Kálvin tér 8. A templom mellett.

Bonfini a miénk

Kerti mulatság


A Bonfini kertben az a jó, hogy finoman főznek, kedves a kiszolgálás és szép időben a kert tényleg kitűnő elüldögélni (vacak időben bent sem rossz azért), ott a budai vár alatt, ahol a környék egyébként leginkább buta turisták bepalizására alkalmas üzemegységekkel van tele.

A nemrégiben nyílt Bonfini viszont bátran ajánlható, nem is megfizethetetlen, bár a jóért azért bele kell nyúlnunk a pénztárcánkba, és a kezdeti bizonytalankodás után a konyha is kitesz magáért.

Van egységáras reggeli – az étterem fölött egy szálloda – be jó lenne egyszer ezt is kipróbálni, urasan, kényelmesen. De most merüljünk el egy vacsorában. Indításként egy marinált lazac kecskesajttal (1.950HUF) kétségkívül felkorbácsolja a vágyakat. Különösen a kecskesajt jó, ahogy elolvad az ember szájában. Közben megérkezik hozzá egy barikolt Tűzkő chardonnay – nemcsak egész butéliával, hanem pohárnyit is lehet kérni, ami igazán udvarias dolog.

Aztán a jól megérdemelt vargánya-krém leves rikottával töltött bresaolával, gomba chipsszel (1.350 HUF). Szépen tálalt, kedvesen kihozott, gyorsan kikanalazott.

És most útelágazáshoz érkeztünk. Ismerek olyat, aki ilyenkor a borjú kotlett zsályás vajjal, sáfrányos rizottóval (3.450 HUF) irányba mozdul el. És nem szokta megbánni. Első pillantásra az adagok nem óriásiak, nem az a tányérról lelógó fajta, hanem az a decens ny-európai. Az első falatok után bánja ezt az ember, mert az ízek jól eltaláltak, az alapanyagok is tisztesek, szóval tartson csak sokáig e kéj. De a végefelé kiderül, jól fogunk ezzel lakni.

A másik irány természetesen a halaké. Kipróbálásra került már a tengeri sügér salátával, salsa verdével (2.850 HUF), átsütött, izgalmas és viszonylag ritka mifelénk. Vagy versenytársa a nyelvhal filé sáfrányos mustáros prosseccoban (2.850 HUF). Pazar.

A pincérek a második alkalommal már törzsvendégnek kijáró tisztelettel fogadnak, néhanapján diszkrét gitárzene szól. Még egy kis sajátosabb hang, egy kis egyénibb hangulat és a legjobbak közé kerülhet a hely. Drukkolunk neki.

Bonfini kert és étterem

Budapest I., Lovas út 41, a budai vár alatt.

2009. október 20., kedd

A maceszgombóc emléke

A Carmelben az a jó, hogy mi még emlékszünk azokra az időkre, amikor ez méltán volt közkedvelt helyünk, a jó Szántó György úr vezénylete alatt. Ha kicsit túlozni akarnék, de csak kicsit, hozzátehetném, akószám fogyott itt a szilvapálinka, az a mélybarna, egészségesen sűrű ital, amely oly jó gyomrot csinál például a sóletnek vagy a töltött libanyaknak.

Csakhogy mostanában „glatt kóser” pecsétet kapott ez a vendéglő, ettől az árak csúnya mód megemelkedtek és érezhetően, elsősorban turistákra szakosodott azóta az intézmény. (Glatt kóser itt annyit tesz, hogy megfelel a rigorózusan szigorú kósersági előírásoknak és felügyelőknek.)

Egy szép napon azért, összeszedve bátorságunkat és megtakarított zsebpénzecskénket, csak beódalogtunk egy próbát tenni.

A tapasztalásokról: Pincérünk, kedves, rutinos róka, aki a maceszgombóc leves (1.200 HUF) után megkérdi milyen volt. Na – feleljük – nagyjából rendben, csak éppen nem volt elég meleg.

E közlésre kicsit csóválja a fejét, de nagyjából ezzel elintézett az ügy. Pedig, azt hozzá sem tettük, hogy a kis csészényi maceszgombóc leves, csak a régi emlékek miatt sorolható a közepes kategóriába. Valójában inkább jellegtelen, na nem rossz, csak nem egy költemény, amit elvárnánk itt. Átlagos

A fokhagymás, sült pisztráng (4.000 HUF) hozza a kötelezőt, de azért vissza csak ezért nem jönnénk ide. A borjúpörkölt galuskával (4.800 HUF) valószínűleg rendben lenne, ha nem az árához viszonyítanánk. De mi máshoz?

Akkor már talán inkább legközelebb, ha újra kóser vendéget kell ebédeltetnünk Budapesten, a katalán borjúsültet grillzöldséggel, füstölt hússal, gombával, gyöngyhagymával ( 6.000 HUF) próbáljuk ki, márcsak a romantikus hangzása miatt.

A sóletet füstölt hússal, kuglival (3.800 HUF) ezúttal kihagyjuk ki, de e tárgyban a közelmúltból akad elfogadható emlékünk.

A végén persze flódni (1.300 HUF) - ez kétségtelenül rendben van.

Ami meg az egészet egyben illeti, hát igen. Valószínűleg így jár az a hely, amely turistáktra szakosodik. Nincs rá panasz, szépen felújított, jó kiszolgálás, nagy és változatos étlap. Csak éppen a Kazinczy utca jó öreg szelleme veszett ki innen.

Carmel, Budapest, VII. Kazinczy utca 31