Hal álom a Teréz körúton

Egy szép napon Béta ügynök kipukkadt, mint egy szappanbuborék. És Alfa ott állt egyedül.
 Hirtelen nem is tudta eldönteni, hogy akkor most nagyon szomorú legyen vagy csak egy kicsit. Érezzen űrt, vagy rántsa meg a vállát és mormogjon valami olyasmit magában, hogy na, ez is megvolt. Tanácstalanul álldogált, s mint ilyen helyzetekben általában szokta, Béta egészen titkos számát tárcsázta. Persze senki sem vette fel. Új időszámítás kezdete? –morfondírozott Alfa, aki mostanában képtelennek bizonyult a jövőbe látni. Átmeneti zavar vagy már tartósan erre kell berendezkedni? Tényleg csak egy szappanbuborék lett volna az egész? Szalmaláng? Annak mondjuk elég perzselő. Mint disznótoron a gázpalack csöve.

Az jutott eszébe, hogy ezt meg kell majd akkor Béta ügynökkel tárgyalnia, nyilván jól össze is vesznek közben, aztán utána szemérmes verseny, ki kezdi a kibékülést. Majd rájött az okfejtésben lévő súlyos logikai ellentmondásra. A szappanbunorék nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül, hogy valaki ne volna. Ergo se békülés, se semmi.

És ha csak átmeneti üzemzavar? Vagy más szupertitkos feladatra osztották be Bétát? Előléptették, kinevezték, beiktatták? A képességei, az esze és a hegyes ki fogai meglennének hozzá.

Alfa tehát arra jutott, hogy miután még mindig nem lát a jövőbe, kár ezen venyelegni. Hátha a jövőben, ott áll, ül, fekszik Béta és vár. Vagy nem.

Érezte, ki kell keverednie ebből az ördögi körből, ugyanis delet harangoztak a Terézvárosi templom nehéz fémkerítésével a vizelőktől védett tornyában.

Így hát határozott léptekkel elindult egy halas felé – amely sosem számított Béta fő vadászterületének.

Mert kérem, a Teréz körút 10 alatt, közel az Oktogonhoz nyílt egy csuda kis hely. Béta egyszer már járt itt, akkor gyorsan elmagyarázta a személyzetnek, miként kellene vinni a boltot, majd elégedetten távozott.

Nos a Street Food Around the World feliratot a homlokán viselő objektum a hal-álom. Finomabbnál finomabb tengeri herkentyűk, lazacok, heringek és más csudák kelletik magukat. De olyan frissek, olyan üdék, hogy szinte még érezni rajtuk a tengerszagot. Béta – még előző inspiciálásakor – némelyikről azon nyomban megállapította, hogy lengyelül beszél. (Lásd, mint beszerzési forrás.) És ugyan az étlap szerint van itt csevap vagy a mostanában oly divatos kézműves hamburgerek egész sora, ne hagyjuk magunkat elcsábítani.

(Óh, azok a hegyes fogacskák, ahogy a lélekbe mélyednek. Vagy ahogy málnázott. De tovább, tovább.)

A grillezett lazac pak choival, friss csirákkal – természetesen ott készül előttünk a pultban a gyorskezű szakács által.

Alfa elégedetten jegyezte fel titkos kis füzetébe, hogy öröm látni egy embert, aki szemmel láthatóan ennyire szereti a munkáját. Miközben sül a már megfelelően előkészített és igen emberes méretű lazac, egy gyors kóstolót ad. Egy édes-sós pácban érlelt lazacot – állítólag svéd recept – de olyan büszkeséggel nyújtja át, mintha az a Francia Becsületrend lenne. Csak annál sokkal finomabb.

Aztán persze a hering salátát sem lehet otthagyni arra a pár percre, míg elkészül a tálunk. Van hozzá friss, finom pirítós. A heringnél egy jókora piros felkiáltójel kerül a noteszba. Ha netán Béta megtalálná, tudja hol kell keresni az igazságot.

Majd ahogy a hering el, a lazac beúszik a képbe. Alfa élete során leküzdött már néhány lazacot puszta kézzel – de ez valóban ott van a topon, a lazacok örök ranglistájának a vezető helyén.

Alfa hát végiggondolja a lehetőségeket. Mondjuk Béta tényleg szappanbuborék, melyen a napfényben oly szépen játszanak a szivárvány megcsillanó fényei. De csak ennyi. Ebben az esetben gyakran őrjáratozik majd erre a helyre.

A másik eshetőség, hogy Béta mégiscsak állandó jellegű testestárs, aki hamarosan újra és kitörő örömmel csatlakozik a kicsiny csapathoz.

Ez esetben a Klauzál téri Kádár következne, amely kétségtelenül megalapozhatna egy új, még erősebb szövetséget.

Addig is, aki teheti, jöjjön a Teréz körút 10-be. Mert csudajó a koszt, kellemes és van benne genius loci is, közepesen átsütve. Kelt, mint fent. SK.

A Kisparázsba toppanék s repült felém. Anyád!

Béta ügynök gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán. Voltak érmei, amelyeket a legfelső polcon tartott, bár gyakran viccelt azzal, hogy „azt már nem érem el”. Aztán kupái, amelyekből leginkább pezsgőt szeretett inni, és keskeny, nyakas üvegekből áttöltött házipálinkát, apró, pici kortyokban. Ettől kifényesedett gombszeme és hirtelen keblére ölelte volna a világot.

Béta ügynök sikereinek a titka az a 32 alak volt, amelyek közül mindig az éppen legalkalmasabbat tudta magára ölteni. Méghozzá úgy, hogy közben mindegyik ő volt. A hegyes fogaival véres húst és lelket marcangoló és az angyalian kedves. A jéghideg és a szeretetre éhes. A farkas és a nyúl. Sőt, néha még a plüssmaci és a gondos szülő is. Ahogy a feladat megkívánta, csak átbucskázott magán és hol egy vegetáránus étteremben kért csülkös bablevest a meglepett pincértől, hol egy újonnan nyíló halvendéglőben közölte blazirtan, hogy ha kapna kóstolót, akkor bizonyára írna az egész vállalkozásról a blogjában. Mert ú ugye gasztroblogger is. Aztán pár szóban elmagyarázta, miként kellene az üzletet vezetni . és huss már kánya képében tova is reppent.

Ilyen képességekkel persze minden feladatot nagyszerűen oldott meg, nem is csoda az előléptetések sora. Alfa ügynök csak úgy kullogott a nyomában és csodálta állandó jellegű kollegája ki nem apadó életerejét, szeszélyes, édes ötleteit. S titokban próbálta ellesni a fogásokat és csak nagyon ritkán jutott eszébe, hogy talán Gamma ügynökkel simább lenne az élet. (Amúgy, nem lett volna az, ráadásul szakmailag sem jelentett volna akkora kihívást. Talán Gammával ha hurka és kolbászsütőkig eljutott volna, ami azért mégsem a szakma csúcsa.)

Béta ügynök, mint megbízott járőrparancsnok, hóna alá csapta Alfa beosztott alügynököt és a legkedvesebb, legaranyosabb, már-már kívánatos mosolyával csak annyit mondott, hogy Kisparázs.

És már helyet is foglalt a Kazinczy utca elején egy magas asztalnál, miközben szakértő szemmel egy pillanat alatt felmérte az aprócska teret, amelyből oldalt nyílik a konyha, ahol szegény thai szakácsok nagy lángok fölé görnyedve sütnek-főznek.

Belépőnek itt egy tom yum yai leves, amely megborzongatja még a kérges szívűeket is. Csípős, citromos csirke- vagy halleves. Ó de abból a fajtából, mit kanalazva arra gondolunk, mint a ritka szerelmek idején, hogy bár sosem múlna el. Itt jegyezzük meg, hogy mindkettő képes múlani, miközben a leves azért laktatóbb. Annyira, annyira, hogy időnként még főételt sem kérünk ám hozzá. Pálcikával, ahogy a nagyok, fogjuk ki belőle a jobbnál jobb darabokat. Élvezzük az omlós citromfű ízét, amint szétpattan a nyelvünkön, a koriander báját, a galangal gyökér harciasságát. Aztán a maradékot kihörpintjük a tálkából és úgy kiáltjuk együtt: ejha, hijnye, piha – no ez egészen finomra sikeredett. És magunkban arra gondolunk, ahogy tekintetünk majd lejjebb siklik az étlapon, le a mee luang koong levesig, ami húsleves alapú sárgatészta leves, sitake gombával, kínai kellel, csirkehússal. Vagy még, le a a combok,a térdek alá, oda az izgató, feszes lábikrákig, a kietiao tom yum koong-ig, amelyről szótár nélkül is tudjuk már, hogy talay csípős citromos rák risztésztával, chilipasztával, földimogyoróval – a szebb világért.

Utána odasandítunk a wokban készültek felé.

-         Mit szólna kedves Alfa ügynök – veti oda magabiztosan a ma különösen kedves és sokszorosan kitüntetett Béta ügynök -  kao pad koong-hoz? A múlt héten magam is jártam a forrásvidékén, ahol a sült rizs rákkal keveredik a tenger gyüm,ölcseivel és a szépen rigó tenger habjaival. S ráadásképpen mindez a 39. emeleten. Na ne nézzen úgy, akadnak nekem még barátaim szerte a nagyvilágban.

E poetikus ajánlásnak még itt a Kazinczy utca sivatagában is nehéz lenne nemet mondani. Hát ha még látjuk Béta ügynök szemében felcsillanni, azt a kis pajkos szikrát, amelyről oly sok ügynök álmodozik, csillagtalan éjszakán, miközben a bilagitot keresi a felső polcon.

Béta ügynök közben csak mesél, mesél, már a negyvenegyediken jár, – most szereti az egész világot, és hasonló jókat vár el a galaxistól, miközben lassan, puhán, hogy toll sem rezdül egy kao niao muang landol az asztalon – azaz egy kókusztejes, ragacsos rizs, mangóval.

Béta elégedetten bólint, miközben mindent feljegyez kis szolgálati noteszébe.

-         Látja Alfa, ma még magát is egészen elviselem. Jót tesz az a távollét néha. De azért ne bízza el magát, mert jön még kutyára dér. Jut eszembe, holnap egy kínai?

(Kisparázs, Budapest VII. Kazinczy utca 7.)

A Legelőbe is eljutunk

Előhang:

Béta ügynök már napok óta húson élt. Véres, nagy emberhúsból lakmározott, de a kövérjét azért kikerülte, csak a lélekből kanyarított magának. Abból viszont jó nagyot. Csak úgy habzsolta a még szinte élő lelket – persze azt azért nem állítjuk, hogy tényleg pont így volt, de azt sem, hogy Béta ügynöknek, magának, ez annyira jól esett volna. Csak az élet hozta így, hogy felhagyni sem bírt azzal, hogy hegyes és kevés amalgámmal dúsított fogacskáival, újabb és újabb darabokat tépett le a még dobogó lélekből. Mert neki volt érzelmi intelligenciája.

Aztán eljött egy pillanat, amikor a körúton, közel az Oktogonhoz egy új Gourmet hely nyílt, ahol halat kóstolt. 

És erről eszébe jutott, hogy akkor most zöldet enne, salátát és gyümölcsöt.

Hóna alá csapta hát Alfa ügynököt és meg sem állt a pesti Dob utca 46/ig. És ne gondoljuk azt, hogy a „meg se állt” az afféle költői szófordulat. Nem, nem. Ez maga a nyers leírása annak a valóságnak, ami történt. A pesti Dob utca és környéke ugyanis, mintegy varázsütésre megtelt egyszerre madárcscsicsergéssel, részeg turistákkal és egymásba érő jobbnál jobb kulináris helyekkel. Itt egy japán vendéglő, ott egy kézműves burger, emitt egy kávézó, ott meg egy süteményes hely nyílt ki, mint a gomba eső után.

De Béta és Alfa mindezekkel mit sem törődve határozott léptekkel átvágott madárcsicsergésen, turistán és kulináris helyeken.

Egyetlen dolog vezérelte őket. Az a szép zöld saláta. A Legelő.

Tárgyalás:

És hopp, már itt is vagyunk tárgyunk helyszínén, a Legelőben. Az intézmény békés hangulata azon nyomban átragad A-ra és B-re. Kicsiny hely ez, pár asztalka, barátnék találkozásához ideális hely. A pultban egy helyes fiú és egy kedves leány áll, de azt is mondhatnók, hogy egy kedves fiú és egy helyes leány. Kik nagy türelemmel magarázzák el, hogy melyik saláta mi lenne. Mert persze az alapanyagokat külön-külön persze, hogy felismerjük. De itt csapatostul járnak. Talán kezdjük a crazy babyvel, amely vegyes zöldsaláta, ananász, feta, avocado, aszalt vörösáfonya, mandula, balzsamecet jóillatú elegye, amely szükségesetén elbír egy kis sült csirkemellet is. Helló bébi!

De a hely névadója a Legelő saláta is kedélyes vállalkozás, sárgarépa, kaliforniai paprika, fehérhagyma, lilakáposzta, uborka, koktélparadicsom, madársaláta, zeller, citromos olívás öntettel. És nyilván rozé kacsamell jön hozzá kiegészítésnek.

De van itt kéksajtos és ananászos, avocados (tudták, hogy banán mellett szebben érik?) és kék vagy éppen kecskesajtos.

Persze szürcsölni hozzá lehet limonádét vagy répalevet –és a sor fantáziánk szerint még hosszan sorolható.

Első pillantásra persze egy salátában – bármilyen finom is legyen az – nincs annyi rafinéria és eredetiség, mint egy szaftos húsban. Egy zöldségekből összeállított étek nem feltétlen olyan különleges, mint egy pácolt, szuvidolt, csinoska szelet bélszín. Ám ennek is megvan a maga varázsa. Főleg, ha kedvesek, barátágosak – úgy az egész össze van rakva, hogy nem is értjük, hol jártunk eddig, ha nem itt. (És persze hallal, hússal és egyéb jófalatokkal kiegészíthetjük a salátánkat. Itt fordult a kocka. A hús a kiegészítő a salátához. Igazságot a salátának!

Befejezés:

Kifelé menet Béta ügynök a távolba mered és effélét jegyez csak meg. Alfa, jössz te még az én salátabáromba. És magában, igaz nagyon halkan, valami olyasmire gondol, hogy nem lehet mindig csak mégoly szépen szeletelt lelken élni. Sekély e kéj.

Tanulj meg fiacskám Komédiásni, avagy a Komédás komédiája és a hű szerető

„Tanulj meg fiacskám komédiázni”- dúdolta Béta csak úgy magának, miközben Kőbánya irányából a pesti belvárosba ért. Persze menüt enni, hiszen delet ütött a terézvárosi templom sokat látott, nehéz harangja. „Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell” –folytatta, de fél szemmel már a kihelyezett fekete táblán a menü hívogató szavait olvasgatta.

Na ja, hogy a Komédiás nevű jelentős, és oly sok emlékezetes alkalomnak helyet adó intézmény ajtajánál. Igen, itt a Komédiásban esténként senki nem lepődik meg, ha Zerkovitz szól búsongva a zongoránál, miközben Berta és kicsiny kompániája újabb és újabb szíverősítőket rendel magának. Mert az erős szív a hosszú élet titka. A kardiológusok ajánlásával.

De délben csak jó szervezőkészség kell, hogy megtaláljuk a lgideálisabb menüt, mert szerencsére választék errefele van.

A Komédiásban ma például marha húsleves és hortobágyi töltött palacsinta.

Úgyhogy meg is érdeklődjük ez utóbbi tartalmát, de persze, hogy csirkéből készült és különben is, kérdeztem én, hogy hívják azt a halat.

A Komédiás, mint az jobb úri körökben közismert, afféle kedves kis kuckónak van megépítve, igazi törzshelynek, színészek, balett táncosok, kőfaragók és szimbola művészek részére. Ja, és életművészek is járnak ide.

Béta hát helyet foglal egy földszinti üres asztalnál és azonnal vad csevegésbe kezd. Mert itt ugye ismerős az asztaltárs, csak a neve nem ugrik be hírtelen persze, de sebaj, mert neki sem a miénk.

De azért mindig van miről beszélni, az élet egy nagy közös téma, s színész benne minden férfi és nő. De mire ezt végiggondolnánk, már landol is a leves az asztalon. Olyan, igazi jó marhahús leves, szép a színe, az illata, s édesen úszkálnak benne a  kis répadarabok, amelyek mind mind arra várnak, hogy Bétába kerülve béta-karotinná váljanak. Mert az éeltben midnennek megvan a maga pontos helye.

Lehetne egy kcsit forróbb, de talán a főúr úgy gondolta, Béta tüzes tekintete felmelegíti még a leglangyosabb húslevest is.

És utána egy szépen, ügyesen agyusztált hortobágyi palacsinta. Itt jegyezzük meg, hogy az antivilágban szocializáltak sosem kérnének ilyet, lévén közismerten a konyhai maradékok hasznosítására találták fel ezt az ételt, De a Komédisban bízunk, és nem is alaptalan, mert eltekintve attól, hogy talán kicsit fukarabb kézzel kellett volna mérni a sót, ízletes, könnyű darab, ráadásul erős fogazat sem szükséges az elköltéséhez.

S mint a szomszédos asztalnál helyet foglaló, kedves, imertlen ámde régi baráttól megtudjuk, bizony, itt napra-nap nagyszerű déli menüt mérnek, s nem kevés törzsvendég élvezi itt a süppedős kényelmet.

Így hát Béta elégedetten bólint,s felveszi ezt a helyet is a listájára. Mert Bétának  lista léte is már fontos.  Aztán jóllakott gombszemeit körbehordozva a helyiségen, elköszönőleg biccent és már csak a legkisebb kukta hallja, hogy így folytatja a régi komédiás slágert „Ne higgy a barátnak, hű szeretőnek, tanulj meg fiacskám komédiázni, mert minden, minden csak komédia.” Tralalalala

Lovagok a Menzán

A Menza kiötlői jó ötletnek vélték, hogy a kapitalizmus korában felidézik a hetvenes éveket, legalábbis, ami a dizájn és az elnevezést illeti. És nyilván rettentő viccesnek hitték azt a diszkrepanciát, amely így kialakult a szabadverseny korában. Miközben e már-már kultikus Liszt Ferenc téri intézménybe belépve az 1976-os Garzon étterem jut első pillanatban az eszükben. De ne tessék megijedni, természetesesen szó sincs időgépről, meg effajta modern csudákról. Csak egy belsőépítészi tréfáról - semmi többről.

Mert a Menza alapvetően egy jó és kedélyes hely a kétezres évek második évtizedéből. Igyekszik tartani  a színvonalat az amúgy le-lecsúszó Liszt Ferenc téren.

Ezért is határoztuk el Bétával, a gizellatestű budai úriasszonnyal, hogy megvizitáljuk ismételten a helyet, hogy ugye menü szempontból. Mert egy gizellatestű budai úriassszony nem dugja be fitos orrocskáját csak úgy akárhová, még akkor sem, ha pirosra csípte a dér.

Szóval, gyerünk Béta. Ne kéresd magad. A Menza bejáratánál kedves hölgy fogad azzal a hírrel, hogy pár percet várnunk kell, mert telt a ház. De addig álldogáljuk csak ott oldalt, mindjárt szól, méghozzá név szerint, mert gondosan felirja egyikük - na, persze ez sem én vagyok - keresztnevét.

És tényleg, alig telik el kétropinyi idő, már szól, is, hogy a Béta kisasszonynak elkészült az asztala. Ennyi.

A heti menü kikészítve. Tárgynapunkon egy kifejezetten finom húslevest ajánlanak,méghozzá palacsinta-tésztáva, amelynek csak pár fokkal kellene melegebbnek lennie, hogy tökéletesenek lehessen mondani. Zöldség és hús - ahogy az kell. Az adag méretére sincs panasz.

(Sőt, még arr sem, hogy kapunk egy-egy pohár vizet ajándékba. Egyrészt ezért mindenütt plussz pontot adunk, másrészt később még kiderül, hogy ennek lesz szerepe.)

Hamarosan érkezik egy grillcsirke, és hozzá bulgur. A sült csirke az ugye sült csirke, itt általában nem sok helye marad a játékos fantáziának. Itt is csak annyi, hogy úgy megsózták, hogy csak na. Most nem sütjük (sütjük! -fel tetszettek figyelni a szóviccre?) el a régi, és ilyenkor obligát tréfát a szakács szerelmi életéről. Mert az pont senkit sem érdekel. El van sózva alaposan, de legalább tudjuk máris, minek van az a nagy pohár itt tele egy uszodányi vízzel kikészítve nekünk.

Mindezekkel együtt a Menza ilyenkor sem rossz hely. Mert ugyyan bár tömeg van, várni kell, nem elég meleg a leves, sós az étel - dehát ez egy menza. De nem ez a Menza, amelyik ilyenkor is megőriz valamit a hétvégi vagy az esti méltóságából. Talán a pincérek eleganciája, ahogy jó étvágyat kívánnak és rádmosolyognak, vagy a tudat, hogy máskor nem 1.100 forintértkedvesek, hanem ennek a többszöröséből, a fene tudja.

Meg is jegyzi Béta, hogy itt a lazacsteak is igen finom - de persze az drága. Ezért lazacot falni gazdag palikkal kényszerül idejárni - még szerencse, hogy a gizellatestű mindig tud magának választani étvágyához illő lovagot. Így élünk hát, menüről lazacra.

Menza, Liszt Ferenc tér

Só az már nem kell hozzá

Zöldséges vérszívó

A sárkányoktól természetesen nem félünk. Ahogy azt is tudjuk, hogy boszorkányok nincsenek. A vérszívó vámpírokat könnyed kézzel gúnyoljuk ki.  Ettől függetlenül állandó jellegű tettestársunk, Béta a gazellatestű, társaságát ezúttal is nélkülözni kényszerültünk. Úgyhogy egyedül merészkedtünk le a vérszívó, azaz a Dracula nevű egység gyomrába. Miközben Béta, a gazellatestű éppen feladta az utolsó reményt. A postán, borítékban.

De minek is szaporítsuk a szót, amikor itt járunk a turisták szakszerű és alapos megkopasztására szánt kerületben egy macskairamodásnyira a székely zászlóval ékesített főkocsma mellett. A Széchenyi utca eddig kevéssé volt ismert kulinárisan értelmezhető helyeiről, bár kétségtelenül, az utóbbi időben, mintha… De ne szaladjunk előre. Egyelőre ezt az egyfejűt vizsgáljuk meg.

Délután fél hármat  üt el a nagy óra, amikor leereszkedünk a lépcsőn az egészen étteremkülsejű, olyan késő kilencvenes évek divatja szerint készült helyre.  Egy lélek se, de ebből se vonjunk le következtetést.

Az asztalokon ott a menü étlapja, ezért dicséret jár. Mert hiába írják ki pl fekete táblára a bejáratnál, mire leülök, én már el is felejtettem. És vizuális típus lévén az sem elég nekem, ha gyorsan elhadarja a pincér.

Ráadásul, ha jól értjük( óh, hol vagy ilyenkor Béta?) akkor ez heti menü, három levessel, nyolc főétellel és jópár körettel. Ezekből lehet a héten válogatni 950.- HUF- os áron, de aki befizet, annak már csak 850.

Nem beszélve arról az édes-mézes megjegyzésről a lap alapján, amely szerint, ha a törzsvendégnek valami másra fájna a foga, (Bétaaaa!) akkor azt menü árban elkészítik neki, ha „lehetőségeink engedik”.

Az ilyet már szeretjük.

Hamarost ott a csálinger és arra a javaslatunkra, hogy egy gulyáslevest hozzon – meglepett hangsúllyal megjegyzi, hogy valamiért ma mindenki azt kéri, úgyhogy az már nincs. De ajánl helyette egy zöldségkrémlevest, ami nem is szerepel a felsorolásban.

Aztán habozunk a tengeri hal (inkább mi habozzunk, mint az a hal), és egy lecsós csirkemáj között, úgyhogy végül a csevapot választjuk. De csak azért mert a délelőttünket egy félig szerb barátunkkal töltöttük. (Aki most megkérdi, hogy miért nem dűl el egy félig szerb az ólban, annak mars ki!)

És akkor csoda történik. Kisebbfajta csoda – de az is nagy dolog. A csoda kicsi, a levesestál elég nagy. És olyan, de olyan finom zöldségkrémleves lakozik benne, hogy csak na. Pikáns, kicsit talán mentás ízű, remekbeszabott darab. Csak csettintenénk, ha nem lenne a kezünk tele kanállal.

Igen, ez a zöltségkrémleves bearanyozza a napunkat. Ezt emlegetni fogjuk, valahogy úgy, hogy a mi Draculánk az igen – az egy vega vempájör lehetett, mert ez valóban olyan igazian nagyszerű volt. (Vagy nagyszerűen igazi – as you like.)

Utána ár  nem majdnem teljesen mindegy, milyen a csevap?

De. Mert se nem jó, se nem rossz, olyan menüs – de mi most már itt mindent megbocsátunk.

És ígérjük ennek a vámpírlaknak, hogy visszatérünk még ide.

Akkor is, ha nem kaptunk pl egy pohár vizet, ami pedig már sokfele tartozéka a menünek. Akkor is, ha sose érkezett meg az a savanyú, amit kértünk. Ugyan már, mindez kötözködés egy olyan helyen, ahol így értenek a zöldségelvesek nyelvén.

Dracula Budapest, V. Széchenyi utca 14.

(Bonustrack)

Főzelékbár - az ötödik kerületi ingatlanban

A Főzelékbár névre hallgató intézmény - már bocsánat - úgy fest, mintha egy ötödik kerületi ingatlan panamából maradt volna itt. De miután mi is tudjuk, hogy az ötödik kerületben nincsen, és sose voltak ingatlan panamák, ezúton is elnézést kérünk mindenkitől, elsősorban a kerület volt polgármesterétől a Pasa parkból, aztán a Főzelékbár minden kedves dolgozójától, de legeslegfőbbképpen a zöldbab főzeléktől.

A mi kombinációnk, amit megjátszottunk

Szóval, a Főzelékbár. Itt, ezen az egyre inkább el turistásodó helyen amúgy ajándék egy ilyen proletár őszinteséggel működő intézmény. Önkiszolgáló, kicsit zavaros módon megszervezve. Mert sorba állsz a kajádért, azt ráteszik egy tálcára, majd a pénztárnál átveheted. N,a most ugye, többen adagolják a kosztot. Lehet izgulni,a kasszánál, a tiedet nyomják-e a kezedbe vagy sem . Mindez jó alkalmat teremt arra, hogy ismerkedjünk a környék iroda-világának szorgos népével.

Ami az ellátást illeti, nevének megfelelően minden alapfőzelék megtalálható a szortimentben. A sóska, a spenót, a tök, a zöldbab, a szárazbab, talán még a paradicsomos káposzta is. Az árak felettébb moderáltak. Történetünk főszereplője, a menü, mindösszesen hétszázkilencven forint. 

Ezért lehet választani egy levest. Ott jártunkkor francia-hagymaleves, sütőtök leves és az évszaknak kevéssé megfelelő hideg meggyleves ízei közül szemezgethettünk. Aztán ugye a főzelékek. És minden főzelékek lelke, a hangzásvilágában is a létező szocializmust idéző: feltét.

A feltét lehet úgymint rántott sajt, fasírt, zöldség fasírt, gomba, rántott karfiol vagy rántott csirkemáj. Igény szerint. Mondhatnánk, a menük egész arzenálja sorakozik fel előttünk teljes fegyverzetben. Mert a kombinációk száma igen nagy. Gondoljuk végig a hagymaleves babfőzelékkel gombával esetétől egészen a hagymaleves spenót fasírozott lehetőségig. Mindez matematikai lehetőség és kulturálisan inicializált választás.

Nos, mi a magunk csikágói gyomrával a francia hagymaleves, zöldbabfőzelék, rántott csirkemáj mellett tettük le a garast – illetve a hétszázkilencven forintot.

Majd szépen leültünk egy ablak melletti fotelba, egy fémből készült afféle kerti asztalhoz.

A leves nekünk, akik a kalocsai 37. forradalmi ezred kosztján is edződtünk könnyedén abszolválható volt. Sőt. A főzelék a nagyon finom, a csirkemáj pedig a maga módján a csirkemennyország része, kifejezetten ebédezők számára.

Összességében viszonylag gyorsan, kulturáltan lehet menűzni, nem beszélve a tisztes ár- érték viszonyról.

Más kérdés, mit szólt volna mindehhez állandó jellegű tettestársunk, gazellatestű Béta, aki a jóval kifinomultabb budai stíl kedvelője. De miután ő mindig kritikus – de építőn kritikus – véleményével nem befolyásolt minket, miután távol volt tőlünk, azt mondjuk, ide még visszatérünk.

És kombinálunk tovább.

(Budapest, 5, Nádor utca 14.)

Ring ciklus

Szegény combot kivasalták, benne hallgat a sötétség

Úgy határoztunk Bertával, a vagonok és titkos ládák jó ismerőjével, hogy feltérképezzük a város - úgyis mint Budapest - menüs helyeit. Végülis időnk van, tejünk van, hát miért ne tegyük. Hátha más is haszonnal forgatja polgári kalandjaink kulináris leírásait.
Egy ilyen nagy akcióba persze nem lehet afféle gasztro-Hübele Balázs módjára belevágni, hanem csak óvatosan,  a lenini fokozatosság útján fontolva haladni.

Így jutottam el egészen az Andrássy útig,  közben persze kis kulináris társam lemorzsolódott valahol a Menza, a Mozsár és a sarki falafeles Bermuda háromszögében. De ne tessék érte nagyon aggódni, ha máshol nem, majd a Wichmanban alkalomadtán rálelünk.

Enteriőr spanyollal

Szóval, a Ring az Andrássyn. Van emlékünk róla, hogy egykoron itt ért minket a hajnal egy nagy tányér bableves és néhány léha leánypajtás biztató társaságában. De azóta sok lefolyóvíz lement a feketemosogatóban.

Új idők, új szele. Menü.  1140 forintért, ami vállalhatónak tűnik még a mai ínséges időben is.A berendezés proletár őszinteséggel köszönt ránk. Viszonylag szűk hely, posztmodern, közepesen kényelmetlen bútorok, de nincs nagy dráma. Mondjuk, fogast nem lelünk, ezért lehuppanunk egy jókora spanyol család kabátkupaca alá és onnan szemléljük tovább a világot.
A pincér hamar előttünk terem, háromféle menüvan, de esetünkben (fél kettő) már csak kettő, mert az egyik elfogyott.
Kérdi, innék-e valamit. Még jó, hogy innék. Mikor nem innék én? De most, határozott és jellemes nemet intek a fejemmel. Ezt megértőleg tudomásul veszi és egy pillantás múlva megjelenik egy pohár limonádéval, ajándékba. Nem nagy dolog, de én örülök neki.
Na és utána érkezik egy nagyszerű, pikáns lencseleves. A menük világában határozottan állíthatjuk, hogy jól megállja a helyét. mondjuk az újév napjai után vajon miért akarnék még lencsét enni - de nyilvén más meg nagyon akarna, mert nem nyomott be vagy három adagot a jó édes anyjánál. És mitagadás, ez is felettébb ízletes. miután komótosan elköltöttem, már érkezik is a vasalt csirkecomb, krumplipürével. Mint a fenti képen megtekinthető, elég normálisan agyusztálva. A püré krumpliból - tenéked magyarázzam? A comb rendben van, és túlzottan elhízni sem fogunk a zabálástól.
Pincérünk kedvesen érdeklődik, hogy miként ízlett (a leves az agyon bejött) és már ott is a számla. És mi újra szabadon.
Ennyi az egész.
Bátran ajánlható egy ebédre. Jó idő esetén terasz is lesz. és így tovább.
Most pedig keressük meg elveszett barátainkat, akik talán már a Wichmanban csillognak, vagy esetleg a közeli Zsivágóban teáznak, vodkáznak, uborkáznak.
És foylt. köv. Vigyázat, függőséget okozhat.

Aki eltalálja, képük mit ábrázol, az még nem teljesen itta el az eszét