A Kisparázsba toppanék s repült felém. Anyád!

Béta ügynök gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán. Voltak érmei, amelyeket a legfelső polcon tartott, bár gyakran viccelt azzal, hogy „azt már nem érem el”. Aztán kupái, amelyekből leginkább pezsgőt szeretett inni, és keskeny, nyakas üvegekből áttöltött házipálinkát, apró, pici kortyokban. Ettől kifényesedett gombszeme és hirtelen keblére ölelte volna a világot.

Béta ügynök sikereinek a titka az a 32 alak volt, amelyek közül mindig az éppen legalkalmasabbat tudta magára ölteni. Méghozzá úgy, hogy közben mindegyik ő volt. A hegyes fogaival véres húst és lelket marcangoló és az angyalian kedves. A jéghideg és a szeretetre éhes. A farkas és a nyúl. Sőt, néha még a plüssmaci és a gondos szülő is. Ahogy a feladat megkívánta, csak átbucskázott magán és hol egy vegetáránus étteremben kért csülkös bablevest a meglepett pincértől, hol egy újonnan nyíló halvendéglőben közölte blazirtan, hogy ha kapna kóstolót, akkor bizonyára írna az egész vállalkozásról a blogjában. Mert ú ugye gasztroblogger is. Aztán pár szóban elmagyarázta, miként kellene az üzletet vezetni . és huss már kánya képében tova is reppent.

Ilyen képességekkel persze minden feladatot nagyszerűen oldott meg, nem is csoda az előléptetések sora. Alfa ügynök csak úgy kullogott a nyomában és csodálta állandó jellegű kollegája ki nem apadó életerejét, szeszélyes, édes ötleteit. S titokban próbálta ellesni a fogásokat és csak nagyon ritkán jutott eszébe, hogy talán Gamma ügynökkel simább lenne az élet. (Amúgy, nem lett volna az, ráadásul szakmailag sem jelentett volna akkora kihívást. Talán Gammával ha hurka és kolbászsütőkig eljutott volna, ami azért mégsem a szakma csúcsa.)

Béta ügynök, mint megbízott járőrparancsnok, hóna alá csapta Alfa beosztott alügynököt és a legkedvesebb, legaranyosabb, már-már kívánatos mosolyával csak annyit mondott, hogy Kisparázs.

És már helyet is foglalt a Kazinczy utca elején egy magas asztalnál, miközben szakértő szemmel egy pillanat alatt felmérte az aprócska teret, amelyből oldalt nyílik a konyha, ahol szegény thai szakácsok nagy lángok fölé görnyedve sütnek-főznek.

Belépőnek itt egy tom yum yai leves, amely megborzongatja még a kérges szívűeket is. Csípős, citromos csirke- vagy halleves. Ó de abból a fajtából, mit kanalazva arra gondolunk, mint a ritka szerelmek idején, hogy bár sosem múlna el. Itt jegyezzük meg, hogy mindkettő képes múlani, miközben a leves azért laktatóbb. Annyira, annyira, hogy időnként még főételt sem kérünk ám hozzá. Pálcikával, ahogy a nagyok, fogjuk ki belőle a jobbnál jobb darabokat. Élvezzük az omlós citromfű ízét, amint szétpattan a nyelvünkön, a koriander báját, a galangal gyökér harciasságát. Aztán a maradékot kihörpintjük a tálkából és úgy kiáltjuk együtt: ejha, hijnye, piha – no ez egészen finomra sikeredett. És magunkban arra gondolunk, ahogy tekintetünk majd lejjebb siklik az étlapon, le a mee luang koong levesig, ami húsleves alapú sárgatészta leves, sitake gombával, kínai kellel, csirkehússal. Vagy még, le a a combok,a térdek alá, oda az izgató, feszes lábikrákig, a kietiao tom yum koong-ig, amelyről szótár nélkül is tudjuk már, hogy talay csípős citromos rák risztésztával, chilipasztával, földimogyoróval – a szebb világért.

Utána odasandítunk a wokban készültek felé.

-         Mit szólna kedves Alfa ügynök – veti oda magabiztosan a ma különösen kedves és sokszorosan kitüntetett Béta ügynök -  kao pad koong-hoz? A múlt héten magam is jártam a forrásvidékén, ahol a sült rizs rákkal keveredik a tenger gyüm,ölcseivel és a szépen rigó tenger habjaival. S ráadásképpen mindez a 39. emeleten. Na ne nézzen úgy, akadnak nekem még barátaim szerte a nagyvilágban.

E poetikus ajánlásnak még itt a Kazinczy utca sivatagában is nehéz lenne nemet mondani. Hát ha még látjuk Béta ügynök szemében felcsillanni, azt a kis pajkos szikrát, amelyről oly sok ügynök álmodozik, csillagtalan éjszakán, miközben a bilagitot keresi a felső polcon.

Béta ügynök közben csak mesél, mesél, már a negyvenegyediken jár, – most szereti az egész világot, és hasonló jókat vár el a galaxistól, miközben lassan, puhán, hogy toll sem rezdül egy kao niao muang landol az asztalon – azaz egy kókusztejes, ragacsos rizs, mangóval.

Béta elégedetten bólint, miközben mindent feljegyez kis szolgálati noteszébe.

-         Látja Alfa, ma még magát is egészen elviselem. Jót tesz az a távollét néha. De azért ne bízza el magát, mert jön még kutyára dér. Jut eszembe, holnap egy kínai?

(Kisparázs, Budapest VII. Kazinczy utca 7.)

A Legelőbe is eljutunk

Előhang:

Béta ügynök már napok óta húson élt. Véres, nagy emberhúsból lakmározott, de a kövérjét azért kikerülte, csak a lélekből kanyarított magának. Abból viszont jó nagyot. Csak úgy habzsolta a még szinte élő lelket – persze azt azért nem állítjuk, hogy tényleg pont így volt, de azt sem, hogy Béta ügynöknek, magának, ez annyira jól esett volna. Csak az élet hozta így, hogy felhagyni sem bírt azzal, hogy hegyes és kevés amalgámmal dúsított fogacskáival, újabb és újabb darabokat tépett le a még dobogó lélekből. Mert neki volt érzelmi intelligenciája.

Aztán eljött egy pillanat, amikor a körúton, közel az Oktogonhoz egy új Gourmet hely nyílt, ahol halat kóstolt. 

És erről eszébe jutott, hogy akkor most zöldet enne, salátát és gyümölcsöt.

Hóna alá csapta hát Alfa ügynököt és meg sem állt a pesti Dob utca 46/ig. És ne gondoljuk azt, hogy a „meg se állt” az afféle költői szófordulat. Nem, nem. Ez maga a nyers leírása annak a valóságnak, ami történt. A pesti Dob utca és környéke ugyanis, mintegy varázsütésre megtelt egyszerre madárcscsicsergéssel, részeg turistákkal és egymásba érő jobbnál jobb kulináris helyekkel. Itt egy japán vendéglő, ott egy kézműves burger, emitt egy kávézó, ott meg egy süteményes hely nyílt ki, mint a gomba eső után.

De Béta és Alfa mindezekkel mit sem törődve határozott léptekkel átvágott madárcsicsergésen, turistán és kulináris helyeken.

Egyetlen dolog vezérelte őket. Az a szép zöld saláta. A Legelő.

Tárgyalás:

És hopp, már itt is vagyunk tárgyunk helyszínén, a Legelőben. Az intézmény békés hangulata azon nyomban átragad A-ra és B-re. Kicsiny hely ez, pár asztalka, barátnék találkozásához ideális hely. A pultban egy helyes fiú és egy kedves leány áll, de azt is mondhatnók, hogy egy kedves fiú és egy helyes leány. Kik nagy türelemmel magarázzák el, hogy melyik saláta mi lenne. Mert persze az alapanyagokat külön-külön persze, hogy felismerjük. De itt csapatostul járnak. Talán kezdjük a crazy babyvel, amely vegyes zöldsaláta, ananász, feta, avocado, aszalt vörösáfonya, mandula, balzsamecet jóillatú elegye, amely szükségesetén elbír egy kis sült csirkemellet is. Helló bébi!

De a hely névadója a Legelő saláta is kedélyes vállalkozás, sárgarépa, kaliforniai paprika, fehérhagyma, lilakáposzta, uborka, koktélparadicsom, madársaláta, zeller, citromos olívás öntettel. És nyilván rozé kacsamell jön hozzá kiegészítésnek.

De van itt kéksajtos és ananászos, avocados (tudták, hogy banán mellett szebben érik?) és kék vagy éppen kecskesajtos.

Persze szürcsölni hozzá lehet limonádét vagy répalevet –és a sor fantáziánk szerint még hosszan sorolható.

Első pillantásra persze egy salátában – bármilyen finom is legyen az – nincs annyi rafinéria és eredetiség, mint egy szaftos húsban. Egy zöldségekből összeállított étek nem feltétlen olyan különleges, mint egy pácolt, szuvidolt, csinoska szelet bélszín. Ám ennek is megvan a maga varázsa. Főleg, ha kedvesek, barátágosak – úgy az egész össze van rakva, hogy nem is értjük, hol jártunk eddig, ha nem itt. (És persze hallal, hússal és egyéb jófalatokkal kiegészíthetjük a salátánkat. Itt fordult a kocka. A hús a kiegészítő a salátához. Igazságot a salátának!

Befejezés:

Kifelé menet Béta ügynök a távolba mered és effélét jegyez csak meg. Alfa, jössz te még az én salátabáromba. És magában, igaz nagyon halkan, valami olyasmire gondol, hogy nem lehet mindig csak mégoly szépen szeletelt lelken élni. Sekély e kéj.